What we're about

Ez a Meetup csoport az Advaita Vedānta, a nem-kettősség tanításait, az egyetlen Valóságot megismerni vágyókat, valamint az igaz természetünk felfedezése és a békében illetve boldogságban való megszilárdulás iránt érdeklődőket várja és fogadja szeretettel. A csoport tagjai az Igazság szeretői, valamint a tradícionális Advaita Vedānta tanítások és a Szeretet elkötelezett hívei.

A csoport alapvetően Śrī Ādi Śaṅkarācārya, Sri Ramana Maharshi, Sri Nisargadatta Maharaj, Robert Adams és Sri Ramakrishna Paramahamsa tanításainak alapját képező és a védikus irodalomba, a Gīták és az Upaniṣadok műveibe foglalt értékekre épül, melyekkel érdeklődés esetén meg is ismerkedünk - igény esetén akár olyan tanításokkal, művekkel is, amik ezidáig csak angol nyelven voltak elérhetőek. Vagy csak csendesen ülve, részesülünk Jelenlétük felemelő hatásában.

A fent említett Mesterek mellett, a direkt út korábbi - mint Śrī Ātmānanda Krsna Menon, Jean Klein - és napjaink igaz tanítói - különösen Rupert Spira, Francis Lucille, Laura Lucille, Ellen Emmet - képviselői által közvetített tanításokkal is megismerkedünk, vezetett meditációk és a magyar nyelvre fordított írásaik, könyveik és videó felvételeik segítségével.

A csoportnak az a célja, hogy az életünk megértésünkkel való összhangba rendezése és a meditációk mellett lehetőséget biztosítson egy azonos értékekre épülő közösség kialakulásában, miközben mindannyiunk vezérfonala a Szeretet, az Igazság, a Szabadság, a Boldogság és a Béke soha nem múló jelenléte életünkben.

A csoportban való tagság semmilyen kiváltsággal nem jár, itt nincsenek sem exkluzív, titkos vagy 'belső-körös' információk. Ez a csoport azoknak javasolt, akik szeretnének hasonló gondolkodású barátokkal találkozni, szeretnék megosztani tapasztalataikat és mélyíteni megértésüket.
Minden nyitott, mindenki számára elérhető folyamatosan a facebook és youtube csatornákon az alábbi linkeken:

Rupert Spira magyarul youtube csatorna, facebook oldal:
https://www.youtube.com/channel/UCpXHhWkJffpY3ZouRwnDKbQ ,
https://www.facebook.com/RupertSpiraMagyarul/

További magyarul feliratozott tanítások youtube csatornája, facebook oldala:
https://www.youtube.com/channel/UClnUcU2A87jooJm0bQlcb5g
https://www.facebook.com/Satcitananda-Guru-272317729621699/?fref=ts

Om Tat Sat
Isten az egyetlen Valóság

Past events (53)

Rupert Spira - Egy napos találkozó magyarul

1136 Budapest, Pannónia utca 6.

30/15. Újrainduló Meditáció sorozat - Rupert Spiraval

1136 Budapest, Pannónia utca 6.

Isten szeretete - bhakti - Śrīmad Bhāgavatam felolvasás

1136 Budapest, Pannónia utca 6.

30/14. Újrainduló Meditáció sorozat - Rupert Spiraval

1136 Budapest, Pannónia utca 6.

Photos (8)