Meggyalázott százezrek

This is a past event

14 people went

Location image of event venue

Details

"Hogy mennyi idő telhetett el és hányan voltak, nem tudom. Hajnalfelé értettem meg a gerinctörést. A következőt csinálják: Az ember két lábát a válla fölé hajtják és térdelésből feküsznek bele. Ha valaki ezt túl erősen teszi, elroppan a nő gerince. Nem, mert akarják, hanem a fékevesztett erőszak miatt. A csigába tekert nőt a gerince egy pontján lökik előrehátra, s észre sem veszik, hogyha elroppan. Én is azt hittem, hogy megölnek, hogy a kezük között halok meg. A gerincem megsérült, de nem törött el. Mivel egy ponton gördül ilyenkor az ember, sebes lett a hátam, ebbe a sebbe beleragadt az ingem és a ruhám, mert vérzett, de csak később vettem észre. Annyi minden fájt, hogy ezt nem vettem észre.
(Többször tűnődtünk Minával, hogy hány perc, hány katona volt ez az éjszaka? Vele is ugyanezt csinálták egy másik szobában. És miért mindig a padlón?)"

Április 4-e az egyik legfontosabb ünnep volt Magyarországon 1990-ig. Egy hazug dátumot ünnepeltettek, amin tulajdonképpen semmi sem történt 1945-ben, hiszen a harcok egészen április 12-ig tartottak. Ám sokkal fontosabb ennél az, ami a civil lakossággal történt, miután a szovjet csapatok az ország területére léptek. A megszállásból megszállásba került Magyarországon megkezdődött a lakosság elszállítása, kb. 300 ezer ember került málenkij robotra, és elkezdődtek a csoportos erőszaktételek. A lányok, a nők voltak legjobban kitéve és kiszolgáltatva a szovjet katonák önkényének. 1945-ben a regisztrált, ázsiai típusú szifilisszel fertőzött magyar nők száma 400 ezer volt. Sokáig erről a témáról beszélni sem lehetett, bár a fájdalom és a megaláztatás ott élt évtizedekig az emberekben, családokban, akiknek azért április 4-ét minden évben meg kellett ünnepelniük.

Áprilisi találkozónk szerzője Polcz Alaine, pszichológus, író, aki "Asszony a fronton" című dokumentum érvényű könyvében szépirodalmi stílusban beszéli el saját meggyalázásának történetét. A könyv 1991-ben jelent meg először, eddig nyolc nyelvre fordították le.

Kiadói oldal: http://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/asszony-a-fronton/

Gyülekező 17:45-től, kezdés 18 órakor!

Hozzájárulás: 1,600.- Ft / fő (tartalmaz teát, pogácsát és egy könyvet). Kérünk, hogy pontosan kiszámolt összeggel érkezz!

Az Irodalmi Szalon meetup bemutatkozó oldala, fontos tudnivalókkal: https://www.meetup.com/Irodalmi-Szalon-Meetup/about/

(Borítóképünk forrása: Fortepan)