Skip to content

IV. Clementine Diplomakupa szóbeli döntő

Photo of Clementine
Hosted By
Clementine
IV. Clementine Diplomakupa szóbeli döntő

Details

A Clementine Diplomakupát 2013 óta rendezzük meg minden évben, hogy lehetőséget biztosítsunk a végzős hallgatóknak arra, hogy szakdolgozataikat az üzleti életben is megmérethessék. Széles körből érkeznek hozzánk pályázatok, amelyekhez az elemzést az SPSS szoftverek segítségével végezték a hallgatók. Számos korábbi pályázóval alakítottunk ki sikeres szakmai együttműködést a versenyt követően, illetve segítettük őket nyilvános prezentációs lehetőségekhez eseményeinken.

Célunk, hogy ezzel a rendezvénnyel is platformot biztosítsunk az idei 5 legjobb pályázónak a bemutatkozásra, és a kerekasztal beszélgetés folyamán segítsük a diskurzus kialakulását a hallgatók és az üzleti szereplők között, hogy a jövőben is születhessenek olyan diplomamunkák, amik mind a tudományos életben, mind az üzleti szférában megállják a helyüket.

Az eseményre egyaránt várunk végzés előtt álló hallgatókat és üzleti szereplőket is.

Program:

• Diplomakupa ismertető, bevezető

• A döntősök bemutatkozása, prezentációk

• Értékelés, szavazás

• Kerekasztal beszélgetés – Mitől lesz üzletileg is értékes egy szakdolgozat?

A döntősök:

• Fördős Márton – Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kar Pénzügy MA Befektetéselemző szakirány – Az amerikai IPO piac utolsó 5 éve - kritikus sikerfaktorok meghatározása

• Kulcsár Annabella – Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar Matematika Tanszék Gazdaságinformatikus Bsc – Kísérleti modul fejlesztése képi jellemzők vizsgálatához

• Makai Szilvia – Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet Pszichológia MA – Életcélok és támogatás a párkapcsolatokban

• Mogyorósi Pálma – Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia BA – Általános iskolás diákok népszerűségének vizsgálata a tanulmányi teljesítmény szempontjából

Photo of Budapest dataSTREAM Meetup Series group
Budapest dataSTREAM Meetup Series
See more events
LOFFICE
1061, Paulay Ede utca 55. · Budapest