Skip to content

ERSTE Agilis Tribe története (Hybrid meetup)

Photo of Judit Mosolygó
Hosted By
Judit M. and 2 others
ERSTE Agilis Tribe története (Hybrid meetup)

Details

A soron következő alkalommal az ERSTE Bank agilis tapasztalatairól fogunk hallani Bek-Balla Lászlótól és Fejér Gábortól, akikkel az  Accomodus Consulting alapítója és CEO-ja Kovács Károly fog beszélgetni.
László az elektronikus csatornák köré 2022 tavaszán felépített agilis tribe vezetője, aki ezt megelőzően már 2018 óta vezette az érinett üzleti területet. Ezt megelőzően pedig HR illetve kontrolling vezetőként tanulta meg hogyan is működik a bank mind emberi (HR) aspektusból, mind pedig a számok tükrében (kontrolling), mely tudásokat és szemléletet aktívan felhasználta a tribe kialakítása során is.
Gábor 2018 óta tölti be a CIO pozíciót az Erste-ben, melyet megelőzően sok-sok évnyi IT tudást és tapasztalatot szerzet meg más bank azonos pozíciójában, illetve számos vállalat IT területén. Több évtizedes IT projektekhez és agilis működéshez köthető tapasztalatát élces humorú bejegyzésekben is megörökítette a sokak által ismert és kedvelt Derrick & Harry Projektmenedzsment blog alapítójaként.
Célunk továbbra is az, hogy közelebb hozzuk az agilis világot azokhoz az emberekhez, akik érdeklődnek és nyitottak a téma iránt, különös tekintettel a banki szektorra.
Ezeken az igazán őszintén beszélgetéseken keresztül lehetőség nyílik megismerkedni az agilis transzformációkkal és kultúrával, ahogyan az a valóságban működik, beleértve a jó oldalát és a nehézségeit is, valós történetekkel, saját tapasztalatokat és élményeket megosztva.
Tervezett témák:

  • Az alap motiváció az agilitás felé (és ti mitől vagytok lelkesek)
  • Management szerepe az induláskor
  • Vízióépítés, Kezdeti lépések, mik voltak a tervek
  • A legfőbb változások az agilitás megjelenése után
  • Szervezeti struktúrák a valóságban, szerepkörök változásai
  • Tribe keretei hogyan lettek meghatározva? Hogyan hat az IT és üzlet együttműködésére ez a változás?
  • A vízesés modellre épülő fejlesztési módszer és az agilis csapatok működésének összehangolása
  • A management bevonása, gondolkodásuk formálása az agilis megértés irányába
  • Mire számítottak az elején és mi lett/mi van most? Pl. Mérőszámok kialakítása, mérése, eredmények a kezdetekkor és most?

COVID-19 safety measures

Event will be indoors
The event host is instituting the above safety measures for this event. Meetup is not responsible for ensuring, and will not independently verify, that these precautions are followed.
Photo of Agile Banking group
Agile Banking
See more events
Dunapark Restaurant and Coffeehouse
Pozsonyi út 38 · Budapest