Skip to content

Novemberi DebTech meetup: Debreceni (?) sikersztorik

Photo of Tóth László
Hosted By
Tóth L.
Novemberi DebTech meetup: Debreceni (?) sikersztorik

Details

Rendhagyó jelleggel novemberben a 3. hétfőn jelentkezünk. Ennek egyszerű oka van: ekkor kerül megrendezésre a Startup Hét Debrecen programsorozat, melynek nem is lehetne nagyszerűbb megnyitó eseménye, mint a jó öreg DebTech meetup. A téma pedig nem lesz más, mint a motiválódás :)

Időpont 2015. november 16. 18.00 óra
Helyszín: Kazánház Egyetemi Klub (https://www.facebook.com/kazanhaz), Böszörményi út 138. (Az Agrár főépület mögött)

Ezen az estén is igyekszünk valami érdekeset hozni nektek. A célunk, hogy elültessük a bogarat a fületekben: nem lehetetlen Debrecenből világcéget építeni. Hogy ezt hogyan kell? Na, az a művészet! De vannak példák, akik Debrecenből indulva milliárdos cégeket építettek, vagy épp milliárdos befektetési alapot, alapokat hoztak létre.

Két ilyen emberrel ismerkedhetsz meg, ha eljössz a novemberi DebTech meetupra. 2 rendkívül motiváló előadást hallgathatsz meg, 2 hihetetlen történetet.

Novemberben a 2 előadónk (dobpergés):

  • Erdei Sándor a DBH cégcsoport alapítója

Sándor Debrecenben született, ide járt egyetemre és első munkahelye is itt volt. A 90-es évek elején MBA tanulmányai miatt Hollandiába ment, majd aztán ott alapította meg 1994-ben a DBH Group-ot. Az elmúlt 21 évben számtalan befektetésben vett részt mint kockázati tőkés vagy mint tanácsadó. Ezek közül több Debrecenben ill. a régióban van mai napig is. Több vállalkozásából exitált, ugyanakkor 10 új technológiai startup befektetést csinált.. Cégei 9 országban rendelkeznek irodákkal, érdekeltségekkel és több mint 40 országban vannak partnereik.

Arról fog beszélni, hogyan építette fel a csoportot, miért kell külpiacokra építeni cégedet és mi köti még mai napig Debrecenhez..

  • Valner Szabolcs, a Vatera alapítója.
    Szabolcs előadásának címe: Debrecenből indulva hogyan lehet felépíteni a Vatera.hu-t?
    Szabolcs Debrecenben született, és nőtt fel, majd eljutott odáig, hogy felépítette társaival a Vatera.hu-t. Sőt, volt, hogy a Vatera szinte minden embere K-magyarorszagi volt. Arról fog mesélni, hogyan csinálta ezt. Illetve arról, hogy van élet azután is, hogy felépített és eladott egy Vatera méretű céget. Szabolcs ma már induló startupoknak segít, és arról fog beszélni, hogy építs céget a milliárd dolláros ötletedre. Most induló vállalkozásaihoz pedig keres helyi fejlesztő partnereket, munkatársakat."

Történetükben közös és érdekes, hogy mindkettejük pályája Debrecenből indult. Aztán a meetupon majd elmesélik hogyan is építettek fel milliárdokat érő cégeket.

Az előadások után Neked is lehetőséged lesz kiállni, és bemutatni a startupod a nagyközönség előtt 5 percben! Nem kell mást tenned, csak jelentkezni ezen a linken: http://goo.gl/forms/cVUkgI24qv
És ne feledd, az előadók befektetők....

Váunk szeretettel, nyomj egy RSVP-t, és gyere el a novemberi DebTech meetupra! Jah, és ne hagyd ki a Startup Hét Debrecen többi programját sem! Erről részletek itt. (https://www.facebook.com/events/500753066752104/)

Találkozzunk november 16-án 18.00 órától a Kazánházban!

Nyomj egy RSVP-t és gyere el :)

Program:

18.00: Welcome
18.10: Erdei Sándor előadása
18.45: Valner Szabolcs előadása
19.20: Startup Standup
19.30: Zárszó(k)

Photo of Debrecen Tech & Startup Meetup group
Debrecen Tech & Startup Meetup
See more events
Kazánház Egyetemi Klub
Böszörményi út 138. · Debrecen