Skip to content

Details

Az elmúlt években a Lean Coffee fórumaink stabil szakmai közösségeket építettek Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és Győrben.
Idéntől "Lean Coffee on Road" kezdeményezéssel elvisszük a szakmai párbeszédet azokba a régiókba is, ahol eddig nem volt rendszeres jelenlétünk. Elsőként a dunántúli régióban, Zalaegerszegen szervezünk találkozót, ahol egy meghatározó, globális háttérrel rendelkező ipari szereplő lát bennünket vendégül, az elektronikai gyártás és komplex összeszerelés területéről. A vállalat a térség egyik jelentős munkaadója, amely magas automatizáltságú környezetben, tudatos lean szemlélet mentén fejleszti folyamatait.
A fórum házigazdája, a zalaegerszegi Flextronics International Kft. A vállalat szakmai vezetése lehetőséget biztosít arra is, hogy betekintsünk a szervezet lean stratégiájába és kóstolót kapjunk az elmúlt időszak sikeres lean fejlesztéseiből is. A program részeként betekintést kapunk egy újonnan kialakított gyártósor működésébe is, amelyet – a magas automatizáltság mellett – tudatosan lean elvek mentén terveztek és építettek fel.
A délután második felében a megszokott Lean Coffee struktúrában folytatjuk a beszélgetést: a résztvevők által hozott témák mentén, moderált, időkeretes szakmai párbeszéddel. Valós ipari tapasztalatok, nyílt gondolkodás és érdemi kapcsolatépítés – ez a Lean Coffee On-Road lényege.
Várjuk a térség ipari vezetőit, lean szakembereit és a Leannovation közösség tagjait egy közös, inspiráló szakmai délutánra Zalaegerszegen.

A házigazda vállalat működési sajátosságai miatt autóipari beszállítók és elektronikai gyártó cégek képviselőit ez alkalommal sajnos nem tudják fogadni. Kérjük ennek figyelembevételét a regisztráció során.

Az eseményen kép- és hangfelvétel készülhet, de saját felvételek/telefon használatra nincs lehetőség.

Related topics

You may also like